ÉPÍTÉS AZ ALAPOKTÓL

KÜLSŐ

Tényleg csak megpróbálom… összefoglalni az elmúlt hét év alatt, az autómon elvégzett több ezer óra munkát, több száz beépített kisebb-nagyobb alkatrészt, és a száz méternél is több vezetéket 🙂 Igyekszem először a 82-es Trans Am-re átalakításról, majd a KITT jellemzők beépítéséről írni, előre is mea culpa, ha néhol keveredik a történet.

Kezdjük az alapoknál.

Tudtam, hogy K.I.T.T. 1982-es Firebird Trans Am volt, bézs belsővel.

Itthon a Trans Am viszonylag ritka, de Firebird-öt lehetett találni, gondoltam majd felszerelem.

 

Megvásároltam egy 2.8 as V6 motoros, fekete Firebird-öt bézs belsővel, gondoltam jó alap lesz…na persze.

Közben kiderült, hogy a motorja néha nehezen indul be, és a bézs belső sem jó, hiszen a modellt három(!) féle bézs színnel gyártották a különböző években.

A kaszni sem volt túl jó állapotban, mert elsőre ugyan szépnek tűnt, de korábban többször sérült, ezért jobban megnézve hullámosak voltak az elemek… sosem lett volna szép autó belőle.

Elváltak útjaink.

Időközben jóban lettem Krisztiánnal, aki Firebird és testvérmodellje, a Camaro bontásával és szerelésével foglalkozik. Nála állt az udvaron egy piros Firebird Formula (amely a Trans Am, K.I.T.T.-re jellemző púpos motortetőjével van szerelve gyárilag). Jó, persze nem volt benne sem motor, sem belső, viszont a karosszéria ép volt! A hátsó sárvédő egy korábbi –tenyérnyi- sérülését leszámítva, sosem volt sérült. Gyönyörűen futottak (amerikai autóhoz képest persze) a vonalak, a hézagok, hullámos elemeknek semmi nyoma. A motorja éppen akkor kapott nagyfelújítást, hamarosan elkészülőben, és ami fontos: 5.0 V8, mint K.I.T.T.-nek. Eldöntöttem, ő lesz az.
Tudom, a képeken szörnyűnek tűnik, de egy ilyen projektben a szunnyadó lehetőséget kell észrevenni. Néhány hét múlva megérkezett, saját lábon, duruzsoló V8 hanggal és vajpuhán kapcsoló automata váltóval. Jajj de örültem! És azonnal elkezdtük szétkapni. A következő majd másfél évben mindene szét lett bontva, elemei fémtisztára visszacsiszolva, esetleges hibák javítva, alja lekezelve és feketére festve, futómű alkatrészek cserélve,- ha már emelőn volt.
Sokat állt, sokszor polcként működött a fényezőműhelyben, de azért idővel meglett. Attila barátommal, -aki a műhely tulajdonosa- kiválasztottunk egy fekete színt, pontosabban a Mercedes 040 kódú lakkfeketét. A receptet komponensekre bontottuk és –mivel volt benne citromsárga is!!- minden elemet feketére cseréltünk. Ez lett az alapszín, amire három rétegben került lakkozás,- hogy tényleg fényes legyen.
Közben folyamatosan szereztem be a 82-83as Trans Am , majd K.I.T.T. specifikus alkatrészeket, mely előbbiekből néhány manapság már az USA-ban is ritka és nehezen elérhető, mert a Pontiac KIZÁRÓLAG abban a két évben gyártotta őket, és csak a Trans Am-hez. Ilyenek az ún. Turbo Cast Rims azaz a felnik és a rajtuk lévő dísztárcsák. Igen, ebből is kétféle van, de mivel K.I.T.T. 15-ös méreten gurult, nekem csak az volt a jó (pedig a 14-es felébe kerül).
Aztán a 82-83as, csíkos hátsó lámpák… az egész vezetékezést újra kellett miattuk csinálnom, hogy úgy is világítson, mint a filmben. Természetesen a lámpák felett ott a fekete plexi, hiszen a filmben is volt. A rögzítés megoldása, a tartórendszer felszerelése és besüllyesztése adott elég munkát… hiszen a lámpáknak beljebb kellett kerülniük, hogy a felettük lévő plexi szépen, vonalban fusson a sárvédővel és a lökhárítóval.
És a rendszám… Kék alapon sárga feliratokkal, California KNIGHT jelzéssel, a hozzá tartozó 82-es műszaki vizsga matricákkal.

Apró átmenő csavarokkal, belülről oldottam meg a rögzítést, így a KNIGHT rendszám alá simán, 4 pici anyával felrakom a magyar rendszámot, illetve vissza. Így azonnal fotózásra/útra kész az autó.

A rendszám körüli króm keretet és az azt felfogató anyákat is a filmben látható mintájára vettem, tökéletesen hasonlítanak.

A művelet itt is ugyanaz: DVD, megállítás, nagyítás, nyomozás, vásárlás 🙂

 

Az első rendszám elhelyezésén sokat gondolkoztam.

Mivel nem akartam elrontani az orr rész szép homogén formáját egy csúnya belógó, -netán a földre lelógó- rendszámmal, (nem beszélve a fekvőrendőr veszélyességéről ez esetben), úgy határoztam, hogy kicsit jobbra lesz és alatta ugyan, de síkban fekve eltűnve.

Adott esetben távirányítással, motorral előbújik az orr elé kicsit felnyíló verzióban.

Így utcai forgalomban nem otromba és tökéletesen látszik, show illetve fotózás alkalmával mintha nem is lenne… még keresni is szokták a nézelődők.

Trans Am részletek még az első sárvédők alján és a hátsók kerekek előtti részén a- gyárilag műanyag- kőfelverődésvédő idomok. Ezek újonnan megvásárolható, üvegszálas verziójával nem voltam megelégedve, ezért lehajtattam őket fémből, pontosan ugyanarra a formára, sokkal szebb ívekkel, majd hegesztéssel a helyükre kerültek.
Díszlecek… kétféle díszléc volt a forgatási években, egy gumi amely a gyárban, ragasztással került fel a kocsikra, és egy dealer változat, mely egy fém alapházba behúzott, vékonyabb gumisávot jelentett,- ezt a kereskedők átadás előtt rakták fel a kocsikra.

Rengetegszer néztem meg a jeleneteket ahol a díszléc kivehető, megállítottam, nagyítottam, ahogy csak lehetett. Mivel úgy véltem, többször látszik a gyári,- tehát vastagabb gumiléc-, azt kezdtem el keresni. Sikertelenül. Mivel harminc év alatt a gumi tönkremegy, töredezik, nyúlik, ebből lehetetlen volt jót találni. De ilyen szót ebben az iparban én nem ismerek :).

Megszereztem a méreteket, szereztem egy csúnya szettet, és legyártattam magamnak az újat, Olaszországban üvegszálból. Tökéletes lett.

Kinézetre, mint a filmen, tönkre nem megy, és új.

Igaz a ragasztás órákat vett igénybe, amíg a fényképek alapján beállítottam, hol kezdődjön, és milyen magasságban legyen, de megérte.

Van, aki nem tesz rá semmilyen díszlecet, de én már régen elvesztem a részletekben, ergo ha K.I.T.T.-nek volt, nekem is kell.

Magasság… elolvastam néhány könyvnyi anyagot a témában és tudom, hogy a filmbeli autó azért (is) nézett ki olyan jól, mert egy picit le volt ültetve.

Nyomoztam ezerrel és (persze hogy USA-ból) jött az Eibach rugószett, ami elöl 1,3 hátul 1 inch (coll) mérettel lejjebb teszi a karosszériát. Igen, kicsit talán pattog rossz úton, de ha ránézek, kárpótol.

A kis hátsó szárny és az orr rész is markáns K.I.T.T. jellemző.

Előbbi gyári, az orr üvegszálból van és a másodikat fogyasztom, mert 2éve találtam egy,-az eredetihez jobban hasonlító változatot-, így muszáj volt a csere.

 

Az orrban lévő vörös scanner fény K.I.T.T. egyik fő ismertetője, jobbra-balra siklik, hol gyorsan-hol lassan (izgalmi állapotától függően) és suhogó hangot ad közben.

Az első években halogén verziót használtam, mivel azonban ez- 8db, egyenként 55 Wattos izzóval működik,- a kocsiban lévő 2 akku sem bírta néhány óránál tovább.

2017-ben kicseréltem egy -nagy fényerejű LEDekkel szerelt- változatra, így akár egy teljes napig is mehet oda-vissza, mégis hazajutok.

A legtöbb replika orrában lévő scannerrel ellentétben, az enyémben egy ritkább változat van. Különlegessége abban rejlik, hogy méretre alacsonyabb, mint a legtöbb, és a fényforrások mélyebben ülnek. Ez egy néhány évente 10-15 példányban elérhető verzió, melyet egy olyan amerikai srác gyárt, akinek tulajdonában van egy –valóban a filmben, kaszkadőr jelenetekhez használt- autó.    Ennek Universal Studios által gyártott scannere alapján készíti őket.

Így tehát a scannerem is a lehető legpontosabb mása a filmbelinek, a LED kivételével, de ezt is megoldottam: tettem a ledek elé egy tejüvegszerű plexit, így a halogénhatás is megvan.

BELSŐ

PMD első ülések… mostanság szakadt, rongyos állapotúak vannak már csak USA-ban is (potom 4-500 USD árakon). Persze ezt még újra is kell kárpitozni, szivacsfeltöltés stb. Ezekből kéket sikerült Németországból szereznem, egy Replika építő sráchoz autóztam el érte 1100km-t, széltől vízszintesen szakadó hóban…mondtam, hogy nem vagyok normális. Kapott új szivacsozást, és a színben megfelelő –új- huz
Szőnyegek, kárpitok… mint az elején már említettem, a bézs nem minden évben volt ugyanolyan árnyalatú. A típust 1982-92 között gyártották, és háromféle barnás-bézs belső készült.

Ebből talán az első széria volt a legvilágosabb, itt a műanyag kárpitok szinte vajszínűek, a szőnyeg és az ajtókárpitok szövet-bőr részei sárgásbarnák. Ez kellett nekem.

Itt jött a probléma.

Adott vagyok én, itt Magyarországon, egy 87-es kocsival, aminek kell egy belső szín.

Eredeti 82-es Trans Am talán van az országban egy vagy kettő, de bézs belsővel még Európában is kizárt.

Fogalmam nem volt honnan szerzek hiteles mintákat.

Aztán az USA fórumon valaki feltett az ebayre külön nekünk, Replika bolondoknak egy borítéknyi anyagmintát. Ez annyit jelentett, hogy egy -kint is ritka- 82-es, bézs belsős Trans Am bontásából a szőnyeg, ajtókárpit szövet és bőr, ülés anyagból egy-egy 3×3 cm es foltocskát eladott nekünk.

Ezek alapján aztán választottam bőrt a kárpitosnál, illetve az újként rendelendő szőnyeg-, és üléshez is volt viszonyítási alapom.

Ezzel meg is voltam, de a műanyagok színét még mindig nem tudtam.

A gyártási időszakban 82-92ig három (!) féle bézs szín volt, lásd a képen… A 82-es a legvilágosabb, az enyém, -ami az első, fekete kocsiból megmaradt- a legsötétebb volt.

 

Szerencsére van internet, egy régi, ütött kopott, szkennelt képen megtaláltam a gyár által használt 82-83-as színkódokat, melyeket a PPG festékgyár adott ki.

Megkerestük az itthoni PPG forgalmazót, nem tudták kiadni a receptet, olyan régi volt.

Aztán egy másik forgalmazónál meglett nagy nehezen. Lefestettük, megszáradt.

Örültem, de –mint később kiderült- túl korán.

Ezzel egy időben hónapok óta vadásztam 82-83as biztonsági öv garnitúrát, mert ami nekem volt iszonyú barnának tűnt, főleg az eredeti színmintákat látva.

Megint nagy fába vágtam a fejszét. Hónapok teltek el, talán egy év is.

Aztán a véletlennek köszönhetően rábukkantam Chicagoban egy szettre úgy, hogy a srác nem öveket hirdetett, éppen csak szóba jött.

Koszos volt… milyen lett volna 30 évesen? De komplett, és az alján, a csigán rajta volt a műanyag borítás is sértetlenül. Abban a színben!

Ilyen mázlista is csak én lehetek… egyszerre lett hiteles övem, és műanyag színmintám is.

 

Amint hazaértek az USA-ból, nekikezdtem a takarításnak. Szódabikarbona, folteltávolító és kárpittisztító egyvelegébe áztattam őket órákon át, aztán kefével súroltam.

Napon száradás (szerencsére pont meleg nyár volt) és újra mindent az elejéről.

Szép lett.

Ha ránézek, a mai napig csodálkozom… magamon is, hogy milyen profi takarító vagyok 🙂 , és azon hogy egy ilyen öreg alkatrész ennyi idő után is milyen szép tud lenni.

Nem beszélve arról, hogy az öv világos bézs színe milyen jól illik a többi alkatrészhez.

 

A műanyag… látva az öv alsó -eredeti színű- burkolatát, jött a csalódás.

A vizes csiszolópapírral gondosan becsiszolt, folyásmentesen lefestett műanyagok színe katasztrófa…a PPG kód nem jó.

Világos barna, homokszín…de közel sem a RAMA margarin szín, ami az eredeti műanyagon volt.

 

Még szerencse hogy teljesen üres volt még a belseje, az udvaron kiteregetett 15-20 db műanyag elemet legalább kiszerelni nem kellett.

Nem ragozom… színkeresés, színminta nézegetés. Amerikai sorstársaim tapasztalatai alapján rendeltem az USA-ból egy -erre a célra gyártott- festéket spraydobozban, talán 4-5 darabot. Lefestettem, és -árnyalatnyi különbség van ugyan-,a festett kicsit színgazdagabb, de nem szabad elfelejteni, hogy az eredeti 30 év alatt fakult is.

Azt gondolom, ennél közelebb nem kerülhetek K.I.T.T. színeihez.

Szőnyeg… kalandos történetmeséléseim egyik fő sztorija következik.

Kezdetnek fényezés után, hőlégfúvóval melegítve és kesztyűvel simogatva, egy hang és rezgéselnyelő ún. zajlapot ragasztottam a teljes utas-, és csomagtér aljába.

Hengerezni kellett volna….ezt csak akkor tudtam meg, amikor a sok nyomkodástól átforrósodott a kesztyű és párszor jól elégettem a kezemet. De legalább meglett, jöhet a nagy szőnyeg.

 

Megrendeltem. Óriási kartondobozban jött, autós konténerben, szépen összehajtogatva.

Színe stimmel. A képen mellette ott a régi, és –bár a napfénytől nem annyira látszik- az új jóval világosabb, és persze kiégve, szétszakadva sincs sehol.

Viszont elnagyolva.

Az útmutatóban is leírták, mivel az akkori autógyártás méreteire nem lehet alapozni (ez önmagában is vicces) a széleket nagyobbra hagyták kb. 5-6 centiméterrel, így mindenki vágja magának méretre az autójához. Ülés csavarok helye? Nincs kivágva… fenti indok miatt.

 

Nakérem… én, mint tapasztalt kárpitos ( :)) fogom a karmos szikét, ami kimondottan szőnyegvágáshoz való, és elkezdem. Szépen haladok a széleknél, hátsó ülés rögzítések óvatosan kivágva, jobb első óvatosan kivágva…már nincs sok hátra.

És akkor.

Jött.

A vágás.

Pontosabban rántás. Annyira akartam már bent látni a szőnyeget…vérfoltok nélkül.

Bal kezemmel megcsíptem a szőnyeget ott, ahol a bal első ülés 2db csavarja közül az elsőt szerettem volna átbújtatni. Jelölés megvolt, jobb kézzel beleböktem a szikét, hogy bökje át a szőnyeg anyagát      (ez kb 7mm vastag, alján műanyagszerű hordozóval). Visszafordítom a karmos részt magam felé, és egy nagy rántással felfelé tervezek lyukat vágni a csavarnak.

Volt ott egy mutatóujj.

Az enyém.

Felszántottam.

Azonnal ömlik a vér, én lazán valami ronggyal elkötöm és átkozódok, hogy az a rohadt két csepp hogy fog kijönni az új szőnyegből. Tisztítóhabbal befújom, megdörzsölöm, kijött. Jöhetek én.

Amire a házba bejutottam, fura érzés volt, hát még amikor betartottam az ujjam a hidegvíz alá…nem kellett volna.

A szédülésből -és abból hogy az ujj felső része motorháztetőként nyitható lett-tudtam, hogy nem úszom meg a sürgősségit.

Bevágtam magam az autóba (nem K.I.T.T.) és kórház.

Két óra várakozás után, egy röpke tetanusz injekciót 10-12 öltés követett, S alakban a mutatóujj két ujjpercén végigfutva.

Nagy bumszli fehér kötés, viszlát.

Néztem az órát, délután 4 lehetett. Messze még az este, nyáron későn sötétedik.

Hazaértem, és NANÁ hogy folytattam ahol abbahagytam.

Nyüansznyit több óvatossággal kikanyarintottam a hiányzó csavarhelyet és beraktam a szőnyeget. Még mindig volt időm, úgyhogy a két első ülés is bemehet-gondoltam.

Nem volt egyszerű dupla méretű kézfejjel, de mindkét első ülés bekerült estére, még le is csavaroztam őket.

Véremet adtam az autóért? Hát…igen…szó szerint.

K.I.T.T.-nek nem csak a külseje, sőt inkább a belső csillivilli dolgok adják meg a valódiságát.

Műszerfal

Van replikaépítő, aki csak külső megjelenésre törekszik. Ennek oka lehet az is, hogy a belső egységek, mint a műszerfal és konzolok elektronikái elég drágák, még amerikai mércével is.

Nem beszélve a vezetékhalmazról.

 

Tudtam, hogy az első évad 2 kisképernyős műszerfalát akarom. Összeadtam mindent és nagyon csúnya számok jöttek ki. Emészthetetlenek.

Akkoriban elektronikát jó minőségben és kinézetben csak egyetlen amerikai gyártó csinált, aki egyedül otthon, főállás mellett tette mindezt.

Nem csak az 1.400 usd volt az akadály, hanem az előre látható 1,5-3év (!!!) várakozás is.

Tudok olyanról, aki 6év után kapta meg.

Szó sem lehet róla-gondoltam.

 

Elkezdtem használtat keresni, de a minőség fontos volt.

Néhány héten belül az amerikai ebay-re felkerült egy komplett műszerfal. Nagyon örültem, mert a műszerfal testet Rob Louisell gyártotta. Róla azt kell tudni, hogy a 90-es évek elején ő vásárolhatta meg a Universaltól a KITT üvegszálas alkatrészeinek megmaradt öntőformáit és a jogot hogy árulhassa őket.

Gyakorlatilag a világ első KITT Replika alkatrész gyártója.

 

Műszerfal újra. Kiszerelve volt a képeken, de bekapcsolhatón, 2 képernyős változat, az amerikai elektronikával, még a TVk is benne voltak. Nem volt olcsó, de gondoltam majd alkudozom, mindenképpen jól járok, hiszen azonnal meglesz.

Pár hét alatt megalkudtunk, kifizettem. Ezután jött egy elég küzdelmes 7hónap… elküldtem, még nem küldtem el, már csomagolom, alkalmazottam elküldi, nem ért rá… volt ott minden hazugság.

A végén a helyi rendőrséggel és az FBI csalás osztályával fenyegetőztem, erre nagy duzzogva (még ő sértődött meg) elküldte.

Megjött Miamiba és Jani barátom, aki a szállításokat intézte, csak ennyit írt: „Hát ez egy elég kókány valami…lóg a bele”  -na szépen vagyunk, gondoltam… mindegy, majd kiderül.

Hazaért, két szivacsba betekerve, nagyjából-, de csak nagyjából, az egész belegöngyölve egy kartonpapírba. Féltem… mi lesz ebből?

 

Otthon udvarra kiterít, kibont, és… örültem. Van egy igazi K.I.T.T. műszerfalam!! Csak ennyit láttam. Igen, a sebességmérő rész bele volt esve a test belsejébe, a vezetékezés iszonyat katyvasz volt, naptól elhajlott és kicsit megfakult műanyag számlapok voltak az elektronika előtt, de ezeket úgyis cseréltem volna.  De a teste masszív és szép volt, nem volt törés, az ívek jók.

Jó lesz ez.

Rögtön szétbontás, elektronika hálószobába bevisz, akku és laptop elő, és már kötöttem is rá a pirost-feketét… az eredmény életem első youtube videóján látható.
Aztán szépen lassan cseréltem, ami nem tetszett, a beszélőke, amely valójában voicebox néven fut, új lett Olaszországból, mert sokkal kompaktabb, mint ami benne volt, vezérli a felette lévő COUNTDOWN (lépcső alakú, induláskor bekapcsoló világítós menő cucc) modult, és saját hanggenerátorral rendelkezik.

Jöttek USA-ból a (görbe plasztik helyett) lézerrel vágott, már minden feliratozással ellátott, alumínium számlapok, kezdett egyre jobb, profibb lenni.

A célom az volt, hogy a végén úgy nézzen ki, mintha egy gyárban, gépek szerelték volna össze. Nem lehet rés, nem lóghat ki, nem állhat ferdén semmi.

 

A benne lévő két kis TV fekete-fehér és képcsöves volt, ami az iszonyatos súlynak, ezer vezetéknek és a nagyfokú mágneses zavaró hatásnak köszönhetően, nem került vissza.

Kínából rendeltem két keret nélküli, nyers LCD monitort 5coll méretben, ők lettek a tv-k.

Az egyiken külső kamera(k) képe látható, a másikon régen a film ment, mostanában azonban a filmbeli effektek, melyek K.I.T.T. monitorján is láthatók voltak. Helikopter, radarjel, gumiminta elemzés, K.I.T.T. forog körbe egy ábrán stb.

Nagyjából összeállt, így nekikezdtem a test felújításának. Attila fényezőműhelyébe be, és elkezdtem csiszolni, mint a gép.

Ahol nem tetszett az él, kerekítettem, ahol kevés volt az ív, töltöttem, zöld üvegszálas gittel.

Na, azt lecsiszolni kínszenvedés.

Sokat nevettek rajtam, mert minden nap végére úgy néztem ki, mint El Patrón, alias Pablo Escobar legjobb szortírozója…mindenem fehér por volt…hajtól zokniig.

Közben folyamatosan illesztettem a majdani alumínium számlapokat, lássam nagyjából hogyan fog állni benne az elektronika.

Nem olyan egyszerű, mint gondolná az ember, mert a műszerfal test belső része néhol íves, viszont sem az alumínium sem a mögötte lévő elektronika nem igazán hajlítgatható.

Így természetesen addig kellett csiszolni, amíg a test belső síkja egyenes nem lett.

A voicebox, elektronika feletti felső, üvegszálas része külön egység a
műszerfal testtől, bár a végeredményen ez nem látszik. Ebben a fázisban kellett rögzítenem a testbe, ez egymaga elvitt majd 2 napot, mert ott is nagyon szépre akartam.

Beletettem a neki szánt nyílásba, de megint…a műszerfal íves, a voicebox oldalai egyenesek…üvegszálas gittel apró töltések mindkét oldalon a műszerfalra, aztán csiszolgatni, amíg ez a kettő nem alkot egységet egymással.

Fussanak a vonalak, ne legyenek nagy hézagok és a 3cm-es ívek, ne egyenesek, hanem tényleg finom ívek legyenek.

Nem volt könnyű munka, sem gyors, mégis élveztem, mert láttam, ahogy kezeim között lassan kialakul.

 

Közben beragasztottam a képernyők keretét, ez is külön egység a műszerfaltól, habár a kettő egyben van, ez valamit könnyít a munkán.

Eltelt kb 2 hét, jöhetett a füllerezés aztán a fényezés. Kormány és műszerfal együtt mentek a fényezőfülkébe.

Mindenki másképp fényezi a belső elemeket, néhányan tükörfényesre festik, nekem ez sosem volt opció, mert iszonyúan tükröződik és a karcok is azonnal meglátszanak.

Van, aki teljesen mattra fényez(tet)i, ez már kicsit jobban tetszett, de az eredeti a DVD alapján nem tűnt mattnak, így maradtam a selyemfényű mattnál, amely hozza az általam elvárt hatást, nem tűnik félkésznek a mattsága miatt, de nem is látom benne a kezemet tükröződni.

Konzolok

Van még a kocsiban egy tető-, és egy alsó konzol, illetve egy ún. switchpod amit „gombokat magába foglaló konzolnak” mondanék. Benne csücsül a híres TURBO BOOST és egyéb szuper funkciók gombjai. Nem volt egyértelmű a filmből, de a konzol maga a kormány alatt van, és szinte összeköti a kormányt a műszerfallal.

Persze hogy a három egység ívei egymásba futnak így még ezeket is össze kellett próbálgatni és csiszolgatni festés előtt. Ehhez a konzolhoz a gombok festését és feliratozását is magam csináltam.

Az alsó konzolon rengeteget dolgoztam.

Mivel sok gomb van rajta, és nyílása a- legkisebbek kivételével- mindegyiknek különálló, nem maradt más, mint elő a jó öreg kisreszelőt és gyerünk, tíz darab 1x1cm-es lyukat gyártani.

Minden gomb helyét külön reszelgettem ki az üvegszálas konzolból.

Közben folyton próbálgattam a méretet. Tudtam, hogy nagyon picivel nagyobbra kell készítenem a nyílást, hiszen a festék is ad egy plusz vastagságot. Elment vele 2 napom.

Mit mondjak? Szerintem tökéletes lett 🙂

Műszerfal kábelezés

Az autó gyárilag is mért értékei meg kellett, hogy maradjanak, hiszen látnom kell sebesség, fordulatszám, vízhőfok, olajnyomás stb. adatokat.

Szépen kikerestem a csatlakozóból, melyik hova megy az eredeti órás műszerfalban, és leágaztattam egy PC gyorscsatlakozóba, mely szerintem nyomtatóport lehet.

Ennek az ellendarabja van a K.I.T.T. műszerfal alatt, bekábelezve annak elektronikájába.

Mivel az áramellátást, sőt a hangokat is így –gyorscsatlakozókkal- oldottam meg, ezért az új műszerfal ki-, és visszaszerelése kb 5-10perces művelet.

 

Ami legnagyobb fejtörést és szinte mérnöki gondolkodó és kutatómunkát követelt tőlem, az a TV-k alatti 4 piros gomb megfelelő működtetése és velük a műszerfal funkcióinak összepárosítása.

PANP gombsornak hívjuk, mert a POWER / AUTO/ NORMAL/ PURSUIT funkciókat vezérlik…tehát Bekapcsolás/Automata üzem/ Normál üzem / Üldözés.

Igen ám, de utóbbi háromnak megfelelő feliratok és lámpácskák vannak a Voiceboxon is.

Plusz mindegyik gomb még világít is, de egyszerre csak egy, és ő is csak akkor, ha a hozzá rendelt funkció éppen ki van kiválasztva.

És hogy ne legyen egyszerű…még hangokat is kell adjanak megnyomáskor. K.I.T.T. gombhangjai a filmben a 80-as évek nyomógombos telefonjainak hangja, így ezt kell megoldani.

Ebben nagy segítség a korábban már említett kompakt Voicebox, mert ezeket a hangokat egy azaz egy darab vezeték útján ő adja, ráadásul az egymást követő gombnyomások más hangmagasságon jelennek meg.

Minden egyes piros PANP gombra 5 vezeték megy és iszonyú bogozás volt, amire rájöttem mi, hogyan lesz jó.

A4 es lapokat telerajzoltam, kötési ábrákat skicceltem , amire aztán összeállt.

Ha jól emlékszem három vagy négy délutánom ment rá, amire kibogoztam, régi vezetékezést megszüntettem, újat bekötöttem és az egész úgy működött, ahogy kell.

 

Az is nehezítette a dolgot, hogy a POWER gomb úgy van kötve, hogy megnyomásával most a műszerfal, de adott esetben a kocsi is elindítható legyen, kulcshasználat nélkül.

Mivel azonban a távolról vezérlés megszállottja vagyok, természetesen nem hagyhattam ki a távirányító modult.

Ezt egy 12-es relékártyára kötöttem, így tetszőleges 12 funkciót távirányítóval, akár 10m-ről be és kikapcsolhatok, jelenleg a műszerfal így kapcsol ki-be.

Ez megadja az önműködő autó illúzióját.

Beszéd

Soha nem volt olyan opció hogy az autóm ne beszéljen.

K.I.T.T. beszélt, az enyém is fog- és pont.

Erre több megoldás létezik, igyekeztem előkészíteni mindent úgy, hogy a későbbiekben bővíteni tudjam a rendszert.

A legbonyolultabb és helyigényesebb, ellenben legvalóságszerűbb megoldás a számítógépes.

Itt egy ún. CAR PC; tehát kimondottan autóba tervezett, kisméretű számítógép van elhelyezve pl. a csomagtartóban, ezen fut egy hangfelismerő szoftver.

Ezt a szoftvert asztali gépen betanítom a hangomra és adott kérdéseimre az általam megadott (akár többféle) választ adja.

Ezt egyenlőre a szoftver magyarul nem tudása miatt még nem oldottam meg, pedig a CAR PC már évek óta megvan, működik is, szoftver rajta van, sőt az autóban a szőnyegek és kárpitok alatt be is van vezetékezve, 5m-es USB kábelek, mikrofon és PC csatlakozók futnak.

 

A válaszok minden esetben a magyar DVD-ből általam kivágott, néhány másodperc hosszú hangfájlok, K.I.T.T. magyar hangján.

Mivel azonban nekem kicsit erőteljesebb, kevésbé finomkodó hang tetszett volna (pl.a német szinkronhang) muszáj volt a saját autómét olyanrra alakítani.

Úgy vettem észre, hogy sajnos a magyar szinkronnál utólag semmit nem csináltak a hanggal, Versényi László felmondta, mintha egy sima ember beszélne és kész.

Sem az eredeti amerikai, sem a német hangnál (amely nekem a fő csapásirány) nem így volt, stúdióban utólag kicsit gépiesítettek rajta, mintha tényleg nem egy ember beszélne.

Ezt akartam elérni.

Közel 150-160 óra munkával, amit görnyedő háttal, az otthoni számítógép előtt töltöttem, megcsináltam.

Először minden részt feljegyzeteltem, pontosan mikor következik a nekem kellő szöveg, megállítottam, kivágtam, MP3 ként mentettem.

Amikor megvolt 100-120 darab ilyen szöveg, jött a módosítás.

Egy hangszerkesztő programmal először mélyítettem a hangon egy árnyalatnyit, aztán adtam neki egy kis visszhangot, hogy gépiesebb legyen. Észlelhető lett a különbség, de nem drasztikusan, megszűnt a finomkodás érzete, a cél ilyesmi volt.

Második megoldás a beszédre a bluetooth.

Ehhez veszünk egy fejegységet ,mely bluetooth képes, és ezt a telefonunkkal összepárosítva, lejátsszuk a telefonon zenefájlként tárolt K.I.T.T. szövegeket.

Hátránya, hogy beszéd közben a zenehallgatás kizárva, illetve a rádió minden kimenő jele -az úton hallgatott zene is- megjelenik a Voiceboxon, ezt nem akartam.

 

Hasonló megoldást használok, de továbbfejlesztve, rendezvényeken.

Egy telefondoboz nagyságú mini erősítő van a csomagtartóban, amelyhez egy 12V-os Bluetooth modul csatlakozik.

Az erősítő hangja az autó első és hátsó lökhárítója alatti, háromutas külső hangszórókon és a műszerfal alatt egy kis 10cm-es hangszórón szólal meg, innen vezérli a Voiceboxot is .

Így nem zavar be a zenébe, nem használja a zenei hangszórókat, és tényleg úgy néz ki, mintha a kocsi magától beszélne, és fő hogy akár 15-20méterről is vezérelhető.

 

Van még egy megoldásom, amihez nem kell beavatkoznom. Ugyanez a mini erősítő rendelkezik SD kártya bemenettel.  Ha úgy akarom, a hang forrását átállítom erre, és a kártyán lévő előre bekészített szövegeket mondja, az általam beállított szünetekkel.

 

A legegyszerűbb megoldás a CD lemezes verzió, amikor fogsz egy lemezt, ráírod a szövegeket és beteszed a rádióba. Sosem akartam ilyet, gagyinak tartom.

Több problémát is felvet, pl. hogyan vezérelhető távolról,  külső hangszórót hogyan kötök rá (az autópályán kifelé is szól a zene utazáskor? ) és a Voicebox állandóan villog, nem csak beszédnél.

KÉRDÉSED VAN?

Üzenj nekem az [email protected] vagy a kapcsolati űrlap kitöltésével!

    Név

    Telefonszám

    E-mail cím

    Üzenet tárgya

    Üzenet